stormtrooper-2296199_1280

51. Országos Elsősegélynyújtó verseny!

A Magyar Vöröskereszt 1971 óta szervezi meg felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyét, melynek célja az elsősegélynyújtó ismeretek fejlesztése, gyakorlása a fiatalok körében. A verseny három kategóriában zajlik (gyermek, ifjúsági, felnőtt), a területi döntő nyertesei jutnak be a megyei döntőbe, és az ott jól szereplők vehetnek részt az országos döntőn. Az Országos Elsősegélynyújtó Verseny (OEV) döntőjének minden évben egy megyeszékhely belvárosa ad otthont, ahol – a baleseti imitátoroknak köszönhetően – élethű körülmények között versenyezhetnek a csapatok.

A 20 állomásos körpályán elméleti és gyakorlati elsősegélynyújtó ismereteikről adnak számot a versenyzők.

Kik nevezhetnek?

A versenyt 5 fős iskolai vagy közösségi csapatok részére hirdetik meg, három kategóriában.

  1. Gyermek kategória
    Köznevelési intézményben 5-8. évfolyamon tanulói jogviszonnyal rendelkezők
  2. Ifjúsági kategória
    Köznevelési intézményben 9-13. évfolyamon tanulói jogviszonnyal rendelkezők
  3. Felnőtt kategória
    Olyan 18 év feletti személyek, akik:
    – nem hivatásos mentésügyi dolgozók,
    – nem rendelkeznek egészségügyi szakképesítéssel,
    – nem hivatásszerűen egészségügyi dolgozók,
    – még nem fejezték be felsőfokú egészségügyi képzésük második évét.

Bővebb információ és jelentkezés az alábbi linken érhető el:

 

https://www.mivkbp.hu/versenyek/orszagos-elsosegelynyujto-verseny-2023/

 

OSZD MEG HA TETSZETT!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email
Megosztás itt: whatsapp

Nevezési információk ÓBIÖK Sportnap

Szeretnénk megköszönni az iskolák pedagógusainak és diákjainak, hogy az idén is neveztek az ÓBIÖK Sportnapra és jelentkeztek  a Civil Sportágbörzére! ÓBIÖK Sportnap nevezések  A rendezvény

Civil Sportágbörze

Kedves 3. kerületi középiskolások! Az ifjúsági önkormányzat (ÓBIÖK) Sportnap rendezvényén az idén is  helyet kapnak az egészségmegőrzéssel és az egészséges életmóddal, sporttal,  foglalkozó  3. kerületi

ÓBIÖK SPORTNAP

Az ÓBIÖK SPORTNAP Óbuda–Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzat (ÓBIÖK) és az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Társadalmi Kapcsolatok Főosztály Fenntarthatósági, Ifjúsági, Civil és Nemzetiségi és Zöld ügyek Osztály (FICNO) szervezésében

„Hangolódj rá!” zenei rendezvény meghívó

Várunk kicsiket és nagyokat szüleikkel, nagyszüleikkel együtt egy kellemes családi programra! Ahol generációkon átívelő élőzenés koncertek várják a közönséget! A koncerten fellépő fiatalok, tehetségesek, elkötelezettek

Csatlakozz adománygyűjtő kampányunkhoz!

Óbuda-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzat (ÓBIÖK) adománygyűjtő rendezvénye évente megrendezett jótékonysági akció, amelynek keretében az idén arra buzdítjuk a segíteni vágyókat, hogy a Budapest III. Kerületi Csalogány

Megszakítás