Óbuda Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzat (ÓBIÖK) szervezésében, 2023.március 3-án a Hangolódj rá! ifjúsági hangverseny került megrendezésre.
A koncertek színes palettáját vonultatta fel a hangverseny, lehetőséget biztosítva a helyi fiatal tehetséges művészek bemutatkozására. A klasszikus zenét, népzenét bemutatva feledhetetlen koncertélményben volt része a közönségnek. Az előadások mind egy célt szolgáltak, szórakoztatva közel hozni a klasszikus és népzenét a közönség szívéhez.
Az idei évben számos újító, innovatív jellegű előadást is hallhattunk, amelyek bizonyították, hogy a klasszikus zene mennyire menő is tud lenni.
Különböző tájakat megidéző, kultúrák feletti zenei utazásban volt részünk a sanzon, az akusztikus alapokra épülő és folkos elemeket is beépítő vegyes stílusú, és könnyűzenei dalok klasszikus zenei köntösben való megszólaltatásában.
A rendezvény előadói voltak:
Előadó: Herr Benedek Vilmos
(Weiner Leó Katolikus Zeneiskola AMI és Zeneművészeti Szakgimnázium diákja)
Előadott mű: Bartók Béla: Három Csíkmegyei Népdal, klarinét előadás
Előadó: Kontros Stefánia
(Kerék Általános Iskola és Gimnázium diákja)
Előadott mű: Liszt Ferenc: Un Sospiro, zongoramű
Előadó: Pongó Dániel
(Kerék Általános Iskola és Gimnázium diákja)
Előadott mű: Toru Kitajima: Unravel, gitár előadás
Előadó: Regőczi Anna
(Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola diákja)
Előadott mű: Édith Piaf: La vie en rose, cselló előadás
Előadók:
Ének: Harmat Júlia, Harmat Eszter, Kövesi Petra
Gitár kíséret: Détári György
Zongorakíséret: Tankovits Ádám tanár
(Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium diákjai)
Előadott művek:
Margaret Island: Hóvirág
Pintér Béla: Hazamegy a vándor
Előadók: BÁSZOLKA énekegyüttes
Előadott művek: Repült a gólya” és “Zhuk-zhuchenko” kanonok Bohdana Filtstől.
Az “Oi hody son” altatódal és az “Oi, Marichko chicheri” népdalok.
A rendezvény helyszíne az Óbudai Társaskör műemléki épülete volt, amely hozzájárult, hogy ahhoz, maradandó szép emlékkel távoztunk!
Köszönjük minden résztvevőnek, szervezőnek, segítőknek a felejthetetlen estét!
Jövőre ismét találkozunk!
Fotó: Sill Gábor