Óbuda-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzata (ÓBIÖK) és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Társadalmi Kapcsolatok Főosztály Fenntarthatósági, Ifjúsági, Civil és Nemzetiségi Osztály (FICNO) szervezésében megvalósult ÓBIÖK Sportnap rendezvényén 2023.május 26-án, a BioTechUSA termékadományokkal támogatta a rendezvényt.
A Sportnap a sportolni vágyó III. kerületi középiskolák diákjai számára nyújtott lehetőséget, hogy a közös sportoláson és csapatversenyeken keresztül a résztvevő fiatalok, próbára tegyék ügyességüket, csapatkészségüket, kitartásukat.
Az idei bajnokságra 9 középiskolából összesen 220 fő diák érkezett, hogy csapatukkal közösen induljanak a dobogó legmagasabb fokáért, míg a teljes rendezvény 300 fő részvételével valósult meg a III. kerületi TVE (Torna és Vívó Egylet) pályán.
Környezettudatos rendezvényt szerveztünk, fenntartható megoldásokkal, a részvevők számára ajándékként adható kulacsok a BioTechUSA támogatása által, remek lehetőséget biztosítottak arra, hogy a sport rendezvényen kevesebb hulladék keletkezzen, biztosítva lenne a rendszeres folyadékbevitel a fiatalok számára. A kulacsot később is magukkal vihetik, legyen szó szabadtéri edzésről vagy edzőteremről. A tornazsákokba került fogyasztási cikkek által az egészségtudatos táplálkozás alternatív lehetőségének megismerésére adtak lehetőséget a sportoló fiatalok számára a müzli szeletek , gyümölcsszeletek, multivitamin pezsgőtabletták.
Támogató együttműködések által, lehetőségünk van fölhívni a figyelmet azokra az innovatív kezdeményezésekre és követendő jó gyakorlatokra, amelyekkel a 3. kerületben működő üzleti vállalkozások és vállalkozók hozzájárulnak a környezetükben a fiatalok tehetségének kibontakoztatásához, a tehetségek számára vonzó társadalmi környezet kialakításához.
Szeretnénk köszönetet mondani a BioTechUSA támogatásáért, hogy termékeikkel hozzájárultak a sikeres rendezvény lebonyolításához!
A BioTechUSA Óbuda-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzatának sportnapját támogatta
Fotók: Dorosy Katalin (nemzetiségi referens /FICNO)