Katyń_memorial_in_Budapest

Gratulálunk a lengyel–magyar történelmi csapatverseny résztvevőinek, nyerteseinek!

Büszkén számolhatunk be a kerületünkben megrendezett lengyel-magyar tanulmányi vetélkedő eredményéről: a döntőn a legtöbb pontot ugyanis óbudai középiskola kapta! A Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium diákjai utazhatnak Lengyelországba a dobogó másik két helyezettjével, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium és a Corvin Mátyás Gimnázium tanulóival. Minden résztvevő diáknak hatalmas elismerés jár, amiért az érettségi küszöbén vállalták a megméretést, amelynek apropóját többek között a varsói felkelés 80. évfordulója adta.

Sokadik alkalommal adhatott otthont Óbuda-Békásmegyer a lengyel-magyar történelmi vetélkedőnek idén is, amelyen a diákok kiváló tudásuk mellett elképesztő kreativitásukat, a történelem iránti rendkívüli alázatukat is megmutatták – akadt csapat, amelyik a magyar fordítást hiányolva maga fordított le egy lengyel verset (Kőbányai Szent László Gimnázium), egy másik a varsói felkelést forgatta újra (Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium). Hiszen kisfilmet kellett készíteniük az éppen nyolcvan esztendeje kitört varsói felkelésről – az évforduló adta meg a diákvetélkedő fő témáját –, annak magyar segítőiről, a legendás lengyel-magyar barátságról.

Az eseménysorozat – amelyre a legrangosabb gimnáziumok kaptak meghívást, összesen hét csapat indult – izgalmas döntőt ígért, hiszen az élboly két iskoláját szűk 2,4 pont választotta el egymástól a mindent lezáró végső forduló előtt. A finálénak 91 ponttal a nyolcadik kerületi Corvin Mátyás Gimnázium, 88,6 ponttal pedig az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium vágott neki.

„Történelemtanárként tudom, csak úgy érdemes tanítani, ha azokat a közös pontokat keressük, amelyek a történelem hullámain összekötik az eseményeket. A jelenkor számára a varsói felkelés üzenete az, hogy a legkilátástalanabb helyzetben is kell küzdeni. Amiként egy versenyen is. Magam is rengeteg történelmi versenyen indultam – sokat megnyertem, néhányat nem -, és mindegyikre abban a tudatban készültem, hogy a végén több leszek. Többek leszünk azzal, ha összemérjük az erőnket és a tudásunkat másokéval, ezért indulunk ezeken a versenyeken” – nyitotta meg a döntőt az Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft. Szindbád termében dr. Kiss László polgármester, kiemelve, Óbuda-Békásmegyer a lengyel testvéreinkkel leginkább kapcsolatot ápoló település.

 

A diákok által filmre vitt, előadásaikba szőtt információinak némelyike még a történelemrajongók, sőt, szakértők számára is újdonságként hatott. Ti már most sokkal többet tudtok a lengyel történelemről, amit én ennyi idősen tudtam, teljesen le vagyok nyűgözve” – állapította meg, nem kis derültséget keltve Mitrovits Miklós történész, a zsűri egyik tagja, akinek munkáját Wesolowski Korinna, Óbuda-Békásmegyer Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, valamint Winerowicz-Papp Renáta, a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetségének szakértője segítette.

Eredmények:

  1. Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium – 134,4 pont
  2. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium – 132,6 pont
  3. Corvin Mátyás Gimnázium – 126,1 pont
  4. Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium – 124,9 pont
  5. Miskolci Herman Ottó Gimnázium – 123,2 pont
  6. Kőbányai Szent László Gimnázium – 118,8 pont
  7. Óbudai Árpád Gimnázium – 106,2 pont

 

Bár a lengyelországi utazás fődíjában csak az első három helyezett részesülhet, üres kézzel senki nem távozott: egy-egy ajándékcsomagot valamennyi csapat minden tagja kapott, benne tollal, füzettel, kulaccsal. A nyertesek a tervek szerint ősszel utaznak majd.

 

Gratulálunk a lengyel–magyar történelmi csapatverseny résztvevőinek, nyerteseinek!

Forrás: https://obuda.hu/obudai-gimi-vitte-a-primet-a-lengyel-magyar-tortenelmi-versenyen-irany-lengyelorszag/

OSZD MEG HA TETSZETT!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: email
Megosztás itt: whatsapp

Civil Sportágbörze

Kedves 3. kerületi középiskolások! Az ifjúsági önkormányzat (ÓBIÖK) Sportnap rendezvényén az idén is  helyet kapnak az egészségmegőrzéssel és az egészséges életmóddal, sporttal,  foglalkozó  3. kerületi

ÓBIÖK SPORTNAP

Az ÓBIÖK SPORTNAP Óbuda–Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzat (ÓBIÖK) és az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Társadalmi Kapcsolatok Főosztály Fenntarthatósági, Ifjúsági, Civil és Nemzetiségi és Zöld ügyek Osztály (FICNO) szervezésében

„Hangolódj rá!” zenei rendezvény meghívó

Várunk kicsiket és nagyokat szüleikkel, nagyszüleikkel együtt egy kellemes családi programra! Ahol generációkon átívelő élőzenés koncertek várják a közönséget! A koncerten fellépő fiatalok, tehetségesek, elkötelezettek

Csatlakozz adománygyűjtő kampányunkhoz!

Óbuda-Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzat (ÓBIÖK) adománygyűjtő rendezvénye évente megrendezett jótékonysági akció, amelynek keretében az idén arra buzdítjuk a segíteni vágyókat, hogy a Budapest III. Kerületi Csalogány

Megalakult a 10. ÓBIÖK testület

Óbuda-Békásmegyer  Ifjúsági Önkormányzat (ÓBIÖK) idén is megtartotta évenként esedékes választását, melynek eredményeképpen 2024.október 15-én , 13 fővel megalakult a 10. ÓBIÖK testülete Tagjai: Vida Ákos

Megszakítás